Tom minden estéjét a holofedélzeten tölti, de ezúttal nem szórakozik. Lássuk, hogyan kísért "annak a három halott tisztnek a szelleme", amikor Tomnak szembe kell néznie élete legnagyobb ballépésével. A 7. szezon "Natural Law" című epizódjának utóhangja. 

Forrás: That Wich Does Not Kill Us

 

- Figyelem: ütközésig harminc másodperc - húzza fel.

A fenébe - gondolta, ahogy beütött egy új parancssort. - Ennek működnie kellene. Emelkednünk kellene.

- Figyelem: ütközésig húsz másodperc - húzza fel.

Kezdett elszédülni. Nemcsak amiatt, amit a pilótafülke ablakán keresztül látott, hanem a növekvő pánik miatt is, ami azzal fenyegette, hogy teljesen maga alá gyűri. Ennek nem így kellett volna történnie. Most nem.

- Figyelmeztetés: ütközésig tíz, kilenc, nyolc...

A komp pörögni kezdett - a tehetetlenségi tompítók nem működtek. Tudta, hogy ez kemény lesz.

- Becsapódásra felkészülni! - hallotta az első tiszt kiáltását a komp hátsó részéből. A szeme sarkából látta a parancsnok hitetlenkedő arcát, de egy pillanatnyi időre sem nézhetett fel a kormánytól. A vád mégis nyilvánvaló volt. - Hadnagy! Mi az ördög történt... ?

Meredek szögben érkeztek, és érezte, ahogy a teste kirepült a pilótaülésből. Hiába küszködött, hogy elérje a konzolt, a komp zuhanórepülése elkerülhetetlenül a végéhez közeledett. Két másodperc múlva egy halom törmelék lesz belőlük a bolygó fagyos felszínén. Semmit sem tudott tenni. Semmit a világon, kivéve várni a becsapódást.

- Computer, program állj! 

Tom Paris lassan visszasüppedt a székbe, ahogy a holofedélzet erőterei gyengéden átadták őt a Voyager mesterséges gravitációjának. Ahogy megállapodott, Tom hátrahajtotta a fejét, és lehunyta a szemét, és lassan már a szíve sem fenyegetett azzal, hogy hogy kiugrik a helyéről.

Ennek működnie kellett volna - gondolta, ahogy újrapörgette a fejében a szimulációt. - Miért nem tudtam felhúzni?

A kormányvezérlőket újraállította, az antigravitációt a rakomány súlyához igazította, és személyesen ellenőrizte az EPS-reléket, négyszer is. A normál irányító rendszereken diagnosztikát futtatott. Ezenkívül kipihent volt, és semmi sem vonta el a figyelmét. Akkor miért nem tudta megakadályozni a zuhanást? Ennek nincs értelme.

- Torres Parisnek.

Kinyitotta a szemét - örült, hogy a hang eltereli a figyelmét - és a kommunikátorára ütött.

- Itt Tom, B'Elanna. Minden rendben?

- Eltekintve attól, hogy egyedül eszem, minden rendben - válaszolta kicsit csípősen, de egyáltalán nem dühösen. - Tudom, hogy szereted a hideg pizzát, Tom, de ez már nevetséges. Elvi kérdést akarsz csinálni belőle, vagy mi?

Tom elmosolyodott. Munkamániás feleségét rendszerint úgy kellett elvonszolni a posztjáról. Többnyire egyedül a vacsoraasztalnál, megpróbálva ellenállni a kísértésnek, hogy ötpercenként odaszóljon B'Elannának, amíg az elérti a célzást, és hazaindul. Ő maga ellenben épp olyan pontosan hagyta ott a kormányt, amilyen pontosan érkezett. Bár élvezte a munkáját - még a most már rendszeressé váló gyengélkedői műszakokat is -, jelenleg a személyes élete élvezett elsőbbséget. És csak ritkán késett a vacsoráról.

- Bocs - mondta őszintén. - Nem figyeltem az időt. Rögtön ott leszek.

- Készítsd a gyomrodat - mondta B'Elanna pajkosan. - És ajánlom, hogy siess. A lányunk megpróbál meggyőzni, hogy a te részedet is megegyem.

Tom nevetett, és bontotta a kapcsolatot. Nemrég volt B'Elanna hathónapos terhességi vizsgálata, és úgy számolták, hogy még egy vagy két hónapuk lehet a kicsi érkezéséig. A Doki mindent megtett, hogy figyelemmel kísérje a gyermekük fejlődését, de az anya és a magzat kevert genetikai anyaga miatt a szülés várható időpontját legfeljebb sejteni lehetett.

Voltak pillanatok, amikor nem tudták, hogy helyes-e kitenni egy kisgyermeket a Delta kvadránsbeli napról napra való létezésnek. De nem tervezték ezt a száműzetést - ahogy a terhességet sem -, és nem látták értelmét, hogy örökké csak várjanak. Látták, hogy számos társuk, akik férjet, feleséget hagyta odahaza - nem is beszélve a kapitányukról -, úgy tekintettek a Voyagerre, mint a bizonytalan jövő várószobájára, de ők megfogadták, hogy ezt nem teszik. Nem, ők kihozzák belőle a legjobbat, és bíznak egymásban. Szóval ha a Voyager szokatlan hely is, hogy felneveljenek egy gyereket - akkor is az az otthonuk.

Tom felállt a kormánytól, és még egyszer körbenézett a kompban, egyáltalán nem sajnálta, hogy a felesége megzavarta, de ugyanakkor megválaszolatlan kérdéseivel küszködött. Már szokásává vált, hogy a tisztek arcába nézzen a szimulációban. Creighton parancsnok, az apja egyik legjobb növendéke, aki kifejezetten őt kérte erre a megbízatásra. Kytsetch zászlós, a ktariai gépészmérnök, aki szenzációsan nézett ki miniszoknyában, és a legjobb spagettiszószt tudta készíteni, amit Paris valaha is kóstolt. És M'Benna hadnagy - Tony -, aki az Exeteren a legközelebb állt ahhoz, hogy Tom a legjobb barátjának nevezze. Az arckifejezésük rettegésbe fagyott - épp ilyenek voltak, mielőtt a sikló becsapódott Caldik Prime hideg, csupasz felszínébe.

Tom azon az estén nem látta az arcukat. Túlságosan lefoglalta, hogy felhúzza a komp orrát, de csak lelassítani tudta a zuhanást - és valószínűleg ez az egy dolog akadályozta meg, hogy ő is meghaljon. Annak idején pilótaülésben ülve a sziklákra meredt, amint spirálban közeledtek - aztán jött a vakítóan fehér fény, amikor elvesztette az eszméletét. De most, több mint tíz évvel később a barátait nézte, és azt tette, ami az elmúlt három napban szinte rituáléjává vált. - Sajnálom - suttogta, ahogy rájuk nézett.

Aztán megfordult. - Computer, program vége - mondta halkan, majd hazaindult, hogy megegye késői, kihűlt vacsoráját.

 

 

 

 

- Paris, ne próbálj rászedni egy szélhámost.

Tom tudta, hogy ez csak vágyálom. Tony egyáltalán nem tudott blöffölni, és éppoly nyilvánvalóan irigykedett Paris tökéletes pókerarcára, mint a három királyra a kezében.

- Hát akkor - mondta Tom, anélkül, hogy egyet is felfedett volna a kártyái közül -, ne csak itass, igyál is!

Csipetnyi tétovázás volt a barátja szemében. Közel volt az igazság pillanata. - Oké.

M'Benna úgy nyáladzott, mint egy ferengi Fort Knoxban, de tétovázott. Nyugi. Nyugi. Itt jön. - Tartom, és emelem hússzal.

Olyan volt, mint elvenni a cukrot egy kisgyerektől. Tom húzta az időt egy kicsit, mielőtt válaszolt a kihívásra. Érezni akarta a dicsőség ízét. - Jól van - mondta végül, és középre tolta az összes zsetonját. - Lássuk.

Tony szemében félelem villant fel egy pillanatra, amíg arra várt, hogy kiderüljön, jól játszotta-e ki a kártyáit. Eltökélte, hogy - ha csak egyszer, is, de - megveri Parist a saját játékában. - Nézd meg, és sírj - mondta hamis magabiztossággal, és kiterítette a kártyáit. - Drill.

Tom majdnem bűnösnek érezte magát azért, amit tenni fog a barátjával. De csak majdnem. Csalódott arckifejezést vágott, aztán nagy levegőt vett. - Ó. És nekem csak két pár... - Megvárta, míg M'Benna szélesen elvigyorodik, és a nyereményért nyúl, mielőtt felfedte a kártyáit, és befejezte a mondatot. -... dámám van.

Tom ünnepélyesen letette a négy dámát, és mindegyik kártyát megcsókolta. - A hölgyek szeretnek engem, Tony, mikor tanulod már meg?

'Tudósok' - gondolta Tom, ahogy besöpörte a nyereményt - 'Egytől egyik tökfejek.'

 

 

 

 

Tom ébren feküdt - teljesen ébren -, B'Elanna egyenletes lélegzését hallgatta, és végigpörgette az agyában az utolsó szimulációt.

Nem tudott rájönni. Eredetileg tudta, mi volt a baj: szórakozott volt - dühös volt az üzenet miatt, amit az apjától kapott, fáradt az egész éjszakás pókerjátszmától, és nagyon frusztrálta, hogy hónapok óta csak felkészítette a hajókat, ahelyett, hogy repült volna velük. Egyszóval elszámolta a lassítási vektort, és a komp dugóhúzóban zuhanni kezdett. A megfelelő korrekcióval csukott szemmel is ki kellett volta tudnia kerülnie ebből a szituációból.

Mégsem tudta visszanyerni az uralmat a hajó fölött. Akkor sem, és most sem. A sikló minden egyes alkalommal lezuhant, és az utasai meghaltak. Valami biztosan elkerülte a figyelmét.

Elfogadható akadémiai minősítéssel és a pilótaszakértelméért nyert csomó jutalommal és díjjal végzett az Akadémián. És bár az apja csalódottnak tűnt, Tom nem bánta, hogy viszonylag kis jelentőségű beosztást kapott a USS Exeteren. A feladatuk: egy csapat föderációs telepest, akiket a kardassziai háború miatt kitelepítettek, új településre költöztetni a Caldik rendszerbe. Az Exeter kapitányáról az a hír járta, hogy nem ragaszkodik a formaságokhoz, és Paris zászlós örült, hogy olyasvalakitől tanulhat majd, akit tisztelhet. Az, hogy Lightoller kapitány soha nem találkozott Owen Paris admirálissal, csak hab volt a tortán.

És Tom jól viselte magát: hamarabb léptették elő hadnaggyá, mint bárki mást az osztályából. Mégis nem sokkal ezután olyan szolgálati megbízatásokat kapott, mintha valaki meg akarná leckéztetni: beosztották a hangárba, a csillagtérképészetre, még ápolói továbbképzésre is. Tomot egész életében "leckéztették", nem csoda, ha hamarosan unni kezdte magát és zaklatott lett. Alig repült már, és a hajón azt beszélték, hogy Creighton parancsnokot - az Exeter elsőtisztjét és apjának pártfogoltját - arra kérte Paris admirális, hogy a fia 'teljes körű' jártasságot szerezzen.

Ez volt az utolsó csepp. Már csak ez hiányzott. Akár tudta Creighton, akár nem, Tom felismerte apja próbálkozását, hogy még a látszatát is elkerülje annak, hogy egy admirális fia bármiféle különleges bánásmódban részesülhet. Tom végül ráeszmélt, hogy a Csillagflottán belül sehová sem kerülhet anélkül, hogy ne legyen az apja irányítása alatt.

- Ne ide, maga hülye... !

Tom hallotta, hogy B'Elanna motyogni kezdett, és oldalra fordult, hogy lássa, jól van-e. Amikor meghallotta, hogy B'Elanna mit mond, elmosolyodott.

- Vorik, a fenébe, állítsa át azt az illesztést! Plazmainjektorok... plazma... - és újra álomba merült.

Folyton ezt csinálta: álmában újraépítette a térhajtóművet. Tom néha nem tudta, hogy a felesége a hosszú műszakok és a plazmainjektoros álmok között hogy tud pihenni egyáltalán. Az ő hánykolódásai és forgolódásai biztosan nem segítenek. 

Óvatosan, hogy ne rázkódjon meg a matrac, kiült az ágy szélére, és a szűk kabin másik szélén álló asztalhoz ment. - Computer - mondta halkan, és leült. - Hívd elő a következő fájlt: Csillagflotta JAG Exeter Téta-2-2-5. Indítsd.

Világos volt, hogy aznap éjjel már nem fog aludni; legalább ha tovább kutat, talán kap néhány választ.

 

 

 

 

Kathryn Janeway-nek volt egy alapszabálya: amíg nincs kávé, nincs beszélgetés. Szó szerint. Hacsak a Voyager éppen nem állt támadás alatt, a "Jó reggelt, kapitány" -on kívül nem akart semmi mást hallani senkitől - még az elsőtisztjétől sem -, amíg el nem öntötte a koffein első hulláma. A megértő nő csak ezután küzdötte le benne a morgó szörnyeteget.

Legtöbbször ez nem ütközött problémába. Kibotorkált az ágyából, egyenesen a replikátorhoz ment, és kinyögte:  - Kávét, feketén. - De mostanában egyre gyakrabban kellett megküzdenie a replikátor csöndes ellenszegülésével, és semmit sem talált ott, ahol a gőzölgő csészének kellett volna lennie. Ezeken a napokon - mint ma - sietve lezuhanyozott, magára kapkodta az egyenruháját, és igyekezett mihamarabb beérni az irodájába, remélve, hogy nem fut bele valami gyenge idegzetű zászlósba, aki azt hiheti, hogy a kapitánya teljesen magán kívül van.

És ezen a reggelen majdnem sikerült is. De ahogy kilépett a turbóliftből az egyes szint hátsó folyosójára, egyenesen Chakotay parancsnokba ütközött.

- Épp magát kerestem - mosolygott Chakotay. - Jó reggelt.

Janeway csak morogva rápillantott, aztán intett neki, hogy kövesse. Tudta, hogy egy perc múlva jót fog derülni azon az arckifejezéseb, amit Chakotay vágott, sőt, még el is lesz bűvölve. Egy perc múlva - a kávé után.

Valaha ez a reggeli mérges hangulat megfélemlítette volna az elsőtisztet. De hét év után Chakotay már tudta, hogy ne szóljon egy szót se, hogy tisztítsa meg előtte az utat a replikátorig, ha szükséges, és fogja vissza azt az indíttatást, hogy könyörtelenül ugrassa a függőségéért.

Janeway alig lépett be az ajtón, mikor nagyot kiáltott -ez az ajtó másik oldalán dolgozó Gamma műszak legénységének már ismerős volt. - Kávét. Feketén! - Mire odaért, már várta a csésze. Két kézzel megragadta, és hosszan, lassan kortyolta.

Mihelyt a gyomrába ért, csaknem embernek érezte magát ismét. Mielőtt megfordult volta, egy másik paranccsal fejezte be a reggeli rituálét. - Kávét, tejszínnel, két cukorral. - Majd felemelte a második csészét, és megfordulva odanyújtotta a mögötte türelmesen várakozó férfinak. - Jó reggelt, parancsnok - mondta mosolyogva. - Jól aludt?

Chakotay mosolyogva vette el a kévát. - Nagyon jól, kapitány. És maga?

- Mint egy csecsemő - mosolygott Janeway. - Foglaljon helyet.

A kanapéhoz sétáltak, és kényelembe helyezték magukat. - Mi jár a fejében? - kérdezte Janeway, miután rájött, hogy korábban találkoztam, mint más reggeleken.

- Aggódom Tom Paris miatt - válaszolta Chakotay, és a szeme elsötétült. - Ezen a héten minden estéjét egyedül töltötte a holofedélzeten - nem mintha annyira szokatlan volna tőle, hogy sok időt töltsön ott. De vess egy pillantást arra, hogy mit futtat.

Kathryn átvette a kézi terminált, és megvizsgálta. Rögtön világossá vált a számára, hogy miért aggódott az elsőtiszt. - Hogy fedezte fel? - kérdezte.

- Néhány titkosított fájlt kellett előhívnia, hogy létrehozza a szimulációt - válaszolta Chakotay. Tomnak megvan a megfelelő engedélye a hozzáféréshez, de a letöltés megjelent Tuvok biztonsági jelentésében. Gondoltam, talán tudni akarja.

Janeway bólintott. - Igen, köszönöm. Belenézek - mondta halkan.

Úgy tűnt, a parancsnok megérezte, milyen nagy hatást tettek a szavai, és felállt, hogy kimentse magát. - Majd visszajövök, ha befejezte a kávéját - ajánlotta fel.

Janeway megállította. - Chakotay – szólt utána. - B'Elanna hogy van? Tehetek vala… hogy érzi magát? - Volt egy határ aközött, hogy megvéded a legénységed, és aközött, hogy beleavatkozol a magánéletükbe, és Kathryn nem akarta átlépni ezt a határt.

- Jól van. Nagyszerűen, mint mindig - válaszolta Chakotay. – Azt mondta, hogy nincsenek komplikációk. - Megállt egy pillanatra. - Sem egészségügyiek, sem másfélék.

A kapitány elmosolyodott. A parancsnok persze megérezte, mire gondolt. De amennyire Chakotay tudta, a Paris-Torres házassággal minden rendben volt. - Még egy dolog. Tudtad, amikor felvetted Tomot, hogy a Maquis-nak dolgozzon? Tudtál arról, amit tett?

A parancsnok megáll egy pillanatra, mielőtt válaszolt. Szinte soha nem beszéltek már azokról a napokról. Chakotay-ről, mint Maquis kapitányról. A Voyager eredeti küldetéséről, hogy kutassa föl és fogja el a Liberty-t és a legénységét. - Sohasem tenném a hajóm egy olyan pilóta kezébe, akinek nem ismerem a múltját. És te sem. - Elmosolyodott, és kiment a hídra.

Kathryn megfordult, és kibámult az ablakon. A Voyager nagy szubtérsebességgel haladt, és a csillagok eltorzult képe meteoresőnek tűnt. Elgondolkozott. Máskor talán lett volna értelme Tom viselkedésének. Sok időbe telt, amíg Paris fogolyból megfigyelővé, majd tisztté vált. Még tovább tartott, hogy magányos emberből a partik lelke, majd felelősségteljes férj és leendő apa legyen belőle. Miért most, amikor az ifjú pilóta élete végre egyenesbe jött, miért most kereste fel újra élete legfájdalmasabb hibájának színhelyét?

Eszébe jutott valami. Valami, ami már akkor a birtokában volt, amikor a Voyager elhagyta az űrdokkot. Felállt, az asztalához ment, és előhívta a személyes adatbázisát.

- Computer - mondta. - Hozzáférést a Caldik Bizottság Omega-3 titkosított fájlhoz. - Egy másodperc múlva a fájl megjelent a képernyőn.

Jól megnézte a szavakat, amiket olyan régen olvasott először. Miután befejezte, bezárta a fájlt, és kiitta az utolsó néhány csepp kávét a csészéből. Talán most van itt az ideje, gondolta, hogy elmondja a kormányosnak, amit tud. Talán kiérdemelte, hogy megtudja.

 

 

 

 

Ébresztő, hadnagy!

Ha ez egy vicc, akkor nagyon rossz. - Szűnj meg, Tony - morogta Tom az orra alatt -, mielőtt kidekorállak.

- Ébresztő, Paris! - hallotta ismét, ezúttal egy párna is landolt az arcán. - A kapitány látni akar az irodájában. Futólépés.

Tom ráeszmélt, hogy a hang, amit hallott, nem a szobatársa vékony tenorja, hanem az igencsak dühös elsőtisztje baritonja. Paris gyorsan felült, lábai a padlón, a feje ugyanakkor hatalmas puffanással nekiütődött M'Benna ágyának aljába. Ha eddig nem volt ébren, most már igen.

- Ohhh! - morogta, és megdörzsölte a homlokát. Mivel majdnem két méter magas volt, Tom mindig csodálkozott, hogy miért övé az alsó ágy, mikor Tony egy fejjel alacsonyabb volt, és alig tudott felmászni a felső ágyra. Ez volt a kérdés: mint az Exeter legfrissebben kinevezett hadnagya, a következő rendelkezésre álló privát kabinon az ő neve fog-e állni. Ha a homlokára gondolt, minél hamarabb, annál jobb.

- Elnézést, uram - mondta, ahogy felállt és tisztelgett a főtisztnek. - Biztosan elaludtam az ébresztőt.

Ahogy megpróbálta kipislogni az álmot a szeméből, Paris látta, hogy Creighton elvigyorodik. - Pihenj, Tom - mondta nevetve. - Nem késett. A kapitány kért meg, hogy ébresszem fel. Van egy megbízatás, ami szerinte érdekelheti. Hacsak nem érdekli jobban egy szépítő alvás.

Tom ellenállt a kísértésnek, hogy pofákat vágjon. Mivel újonc volt az Exeter fedélzetén, túlságosan is gyakran tettek megjegyzést a külsejére. - Nem, uram - mondta, és visszavigyorgott. - Így is elég szép vagyok, nem gondolja?

A parancsnok nevetett. - Nos, legyen szép egyenruhában, hadnagy. A kapitány várja. - Tom bólintott, és tiszta atlétát vett elő a szekrényből. - Szóval, mi is ez a megbízás? - kérdezte, és megpróbált nem túlzottan reménykedni, miközben öltözött. – Felsöpörni a rakteret?

Paris megfordult, és furcsa kifejezést látott meg az idősebb férfi arcán. Ugyanaz a pillantás volt, amit az apjátón látott gyerekkorában a születésnapján, amikor Tom megpróbálta kitalálni, mi van a gondosan becsomagolt dobozban. – Csak várja ki, és meglátja - mondta Creighton, mint egykor az admirális. Tom próbált túllépni az egybeesésen.

- Igen, uram - mondta, beletúrva előírás szerint nyírt hajába. - Gyerünk.

- Gyerünk, Tom – hallotta B'Elanna hangját távolról. De valahogy nem stimmelt. Nem illett az álomba.

Paris kinyitotta a szemét, és rájött, hogy az álombéli hang valójában a nagyon is terhes felesége nagyon is valódi hangja. - Gyerünk, Tom - mondta, és megdobta egy párnával. - Ideje felkelni.

Tom alig pár centivel az orra előtt kapta el – meg is lepődött, milyen ügyesen -, majd a déja-vu furcsa érzésével felült. - Hány óra van? - kérdezte, amikor észrevette, hogy B'Elanna már egyenruhában van, és az utolsó korty narancslevet gördíti le.

- 0730 - mondta B'Elanna, és hozott egy csésze kávét. - Félórád van rá, hogy felkelj, lezuhanyozz, egyél valamit, és odaérj a gyengélkedőre. Jobb, ha mozogsz.

Tom kortyolt egyet a langyos italból, és fintorgott. - Miért nem keltettél fel korábban? - kérdezte, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a felesége ébren volt már egy ideje.

- Én próbáltam - válaszolta B'Elanna, egy halom kézi terminál között válogatva az ebédlőasztalon. - Motyogtál valamit arról, hogy kidekorálsz engem, aztán megfordultál és visszaaludtál.

Tom csak most eszmélt rá, hogy mit álmodott, és szerette volna tudni, mi mást hallott még a felesége. - Bocs - mondta, de úgy döntött, nem kérdezi meg. Inkább fölállt, az asztalhoz ment, és hátulról átölelte a vállát. - Nem ütöttelek meg, ugye? - kérdezte, de csak félig tréfából.

B'Elanna, anélkül, hogy kibújt volna az ölelésből, megfordult - noha a pocakja igencsak útban volt -, és kezét Tom derekára tette. - Okosabb vagy te annál, Repülős - mondta, és felé hajolt. - Tudod, hogy könnyedén legyűrnélek.

- Igen, asszonyom - mosolygott Tom, és lehajolt, hogy megcsókolja. Ez igaz volt - a felesége valószínűleg le tudná győzni -, bár még B'Elannának is be kell vallania, hogy mostanában nincs éppen abban a formában. Nem mintha Tom ki akarná hívni egy birkózásra. Pár hónapig még biztosan nem.

B'Elanna vissza akart térni a jelentésekhez, amikor Tom visszahúzta, és megsimogatta a pocakját. - Hogy van a kicsi? - kérdezte gyengéden. - Rendszerint kapok tőle egy jó reggelt-rúgást.

- Valószínűleg kimerült - válaszolta B'Elanna, és kezét az övére tette. - A lányod egész reggel bukfencezett - nézett rá a felesége. - Jól van a kicsi, Tom. Minden rendben. Túl sokat aggódsz.

Tom legyűrte a késztetést, hogy azt mondja, "nicsak, ki beszél". Egy anyagból gyúrták őket. Mindkettejükben volt egy jókora adag bizonytalanság. De B'Elannának igaza volt: amikor a terhességről volt szó, Tom igenis aggódott. A legfontosabb dolog, ami valaha is történt az életében, és egyáltalán nem tudta irányítani. Mi mást tehetne, mint hogy aggódjon miatta? De az ő félelmei és bizonytalansága az utolsó, amire amire B'Elannának most szüksége van - még ha nem is lesz könnyű eltitkolni előle.

- Jól érzed magad? - kérdezte B'Elanna. - Nem fogsz ágynak esni valamivel, ugye? - A keze már a homlokán volt.

Tom nevetett. - Most nézz meg minket! Először én játszom aggodalmaskodó apát, aztán meg te kezdesz el anyáskodni felettem. Mi történt azzal a tüzet okádó klingonnal, akit elvettem?

B'Elanna elvette a kezét, és nevetett. - Itt áll előtted. És, ha jól emlékszem, te is elég vakmerő pilóta tudsz lenni, még most is.

Ez a szó: vakmerő. Tom összerezzent, majd megpróbálta leplezni. - Jobb, ha sietek - mondta, és elhúzódott. - A Dokinak golfjátszmája van ma reggel, és lesz mit hallgatnom, ha elkések. - Lehajolt és még egyszer megcsókolta, majd bevonult a fürdőszobába.

Tom kibújt a pizsamájából, és elindította a szónikus zuhanyt. Majd a falnak dőlt, és fejét a karjára hajtotta. Mi a fene történik? Miért kezdték el kísérteni ezek az emlékek? Miért most?

A fejében visszhangoztak B'Elanna szavai. "Te is elég vakmerő pilóta tudsz lenni."  Biztosan nem akart vele semmi különöset. Mégis fájt. Mondhatnak, amit akarnak az orvosi szaktudásáról, különös ízléséről vagy kicsavart humorérzékéről, Tom tudta, hogy jó pilóta - talán a legjobb pilóta a Delta kvadránsban -, a ledosi vezetés néhány nappal azelőtti kijelentései ellenére.

Aztán eszébe jutotta legutóbbi „közlekedési szabálysértése”. Egyedül volt, és csak kieresztett egy kis feszültséget egy hosszú felderítő küldetés végén, amikor valami bürokrata, aki a Ledos légterét ellenőrizte, megállította. A manőverek nem voltak veszélyesnek nevezhetők; Tom soha sem kockáztatta a bőrét, sem a Delta Flyert - amire úgy gondolt, mint 'elsőszülöttjére' - valami vakmerő erőfitogtatás miatt. De leállították, beidézték, és arra ítélték, hogy pótórákat vegyen repülésből.

Bármilyen nevetséges is, talán ez az élmény volt az, ami felélesztette az évekkel korábban eltemetett bizonytalanságát. Azt, amit eltemetett azzal a három tiszttel együtt, akik a barátai – és az áldozatai - voltak, amikor az általa vezetett komp lezuhant a Caldik Prime-on.

Mégis, miért? Miért, hogy pont ettől az élménytől tért vissza az a rémálom, hogy üldözze? Mindegy, most üldözte, és Tom tudta, hogy mit kell tennie.

 

 

 

 

 

Alig tíz perce volt a Voyageren, és máris elkezdődött.

- Á, igen. Mr. Paris. A megfigyelő. - A doktor leplezetlen megvetéssel nézett rá, és Tom ráébredt, hogy a múltja mindenhová követni fogja. Nem is tudta, miért gondolta, hogy itt másképp lesz, mint bárhol máshol a Csillagflottánál.

Mégis kíváncsi volt, vajon az egész francos legénység tudja-e már, hogy mit tett? Figyelmeztették őket, hogy maradjanak távol tőle? Ha igen, akkor a második lehetőségének vége, mielőtt még elkezdődött volna. - Így van – válaszolt leereszkedően. Ez az idióta nem fogja zavarba hozni. - És úgy tűnik, hogy meg is figyeltem az első problémát.

Az orvos alig nézett rá, miközben magyarázott. - Sebész voltam a Caldik Prime-on, amikor ott állomásozott. Személyesen nem találkoztunk...

Megpecsételődött. Bármeddig is tart ez a kis kirándulás a Vadvidékre, minden álmának befellegzett, hogy helyrehozza az életét. Ráébredt, hogy soha nem teheti meg nem történtté a hibáit. És lesznek, akik soha nem hagyják őt felejteni.

 

 

 

 

Noha az OSH-nak soha sem vallotta volna be, de Tom élvezni kezdte a gyengélkedői műszakokat. Gyakorlott ápoló vált belőle, ezt tudta jól, és noha soha nem jutott eszébe orvosi karrier, örült, hogy segíthet a Doktornak életeket menteni, ha kell.

Nem először gondolta, hogy talán ez is egy módja, hogy jóvátegye, ami vétett. De esélyt sem kapott volna, ha a Voyager eredeti orvosa nem halt volna meg útban a Delta kvadránsba. Az a doktor - a fenébe, Tom még a nevére sem emlékezett - attól a pillanattól üldözte, hogy Tom a fedélzetre lépett. Mindketten, ő is meg az a - Cabott? Cavick? Cavit. Cavit parancsnok. A Voyager eredeti elsőtisztje. Alig bírtak még csak ránézni is.

Felmerült benne, mennyire másképp történhettek volna a dolgok, ha az eredeti legénységből nem haltak volna meg oly sokan. Mit csinálnának most - ő, B'Elanna és Chakotay -, ha nem kérték volna fel őket, hogy pótolják Janeway halott tisztjeit? És a Doktor - a lánya leendő keresztapja - valószínűleg egy sorozat inaktív szubrutin lenne ahelyett, ami most: a barátja, a mentora, és leendő társszerzője.

Paris elnevette magát. Nem vallott rá az önelemzés. És tudta, hogy nem kellene olyan dolgokkal gyötörnie magát, amiken nem tud - vagy nem akar - változtatni. De akkor is: ezekben a napnem volt kibékülve azzal, hogy az új életét azoknak a halott embereknek a sírjára építette.

Ellenőrizte a kronométert. A Doki golfjátszmájának körülbelül vége, és csöndes reggel volt. Talán el tud szabadulni pár órával korábban. Talán ha kipróbálja azt az új manővert, amit egész éjszaka gyakorolt a fejében... Talán akkor végre elcsendesítheti az őt kísértő a szellemeket, egyszer és mindenkorra.

 

 

 

 

 

- Paris mester... - Tom korábban soha nem találta vonzónak a ktariaiakat, de vele hajlandó volt kivételt tenni. Kytsetch-nek elképesztően hosszú combjai voltak, és folyton flörtölt vele – néha a legalkalmatlanabb időben. Ez Tomnak nagyon is kedvére való volt.

- Hallottam, hogy ma este te leszel a fakanál másik végén. Rég nem láttam ilyet.

- Kaytouched zászlós - mondta Tom, szándékosan kifigurázva a nevét. - Ne mondd, hogy az anyósülésen akarsz ülni. Azt hittem, gépészt küldenek nekem, nem szakácsot. – Pár nappal korábban  ktariai jó kis tésztavacsorát csinált a pókerjátszmájukhoz, és Tom remélte, hogy nem értette félre a célzást.

- Oh, Tommas, jobb, ha vigyázol arra a nagy szádra, ha valaha ismét meg akarod kóstolni a fűszeres szószomat.

 Creightont épp akkor lépett be a hátsó zsilipen, és Tom hirtelen a kijelzőket kezdte nézni, mintha máris indulnának. Kár, gondolta. Az ember nem kap mindennap ilyen lehetőséget.

- Befejezte a felkészítő ellenőrzést, Paris hadnagy? - kérdezte a parancsnok, és elfoglalta a helyét.

- Majdnem - hazudta Paris, ahogy sietve átfutotta a listát. – A terv szerint, időben indulhatunk.

Tony hangját hallotta hátulról. - Emlékszel még, hogyan kell repülni, Paris? - ugratta a barátja. - Azt mondják, kicsit berozsdásodtál.

Tom nevetett. - Akkor jobban teszed, ha kapaszkodsz - adta vissza a tréfát. - Ha kedves az életed.

A repülés a nagykönyv szerint ment, ahogy mindig, addig a pontig. Tonyval viccelődtek, Kay mindent elmondott az új búvár-holoprogramjáról, és Creighton megpróbálta eltitkolni, mennyire zavarja, hogy, ez a három fiatal tiszt sokkal több időt tölt szocializálódással, mint munkával - végig beásta magát a saját dolgaiba, hogy ne zavarja őket.

Most közelednek a gravitonáramláshoz. Tom kiszállt a baráti csevelyből, és a konzolára összpontosított. Néhány másodperc múlva érezte a lökést a tehetetlenségi tompítókban, és a hajó kezdett balra dőlni.

- Mi volt ez? - kérdezte Creighton.

- Egy térörvény kapott el minket. Megpróbálom kompenzálni. - Tom egy sorozat parancsot ütött be, amiket egész nap gyakorolt gondolatban. Egy kicsit ráad a hajtóművekre, újraindítja a kormányvezérlést, egy végső lökés a deflektorral, és...

Miért nem működött? A pokolba! Az örvény elnyelte őket.

- Figyelem: ütközésig harminc másodperc - húzza fel.

 Ennek egyáltalán nincs értelme. Kikalkulálta a változókat, újra és újra végigjátszotta a forgatókönyvet a fejében. Hat különböző módon is ki lehetne kerülni ebből a dugóhúzóból. Mi a pokolért nem működött egyik sem?

- Figyelem: ütközésig húsz másodperc - húzza fel.

Ismét érezte a szédülést, de ezúttal - pánik helyett - dühös volt. Dühös, hogy nem számít, mennyire próbálta, nem eléggé képzett, hogy felhúzza. Dühös, hogy három rendes ember - mindhárom a barátja - ismét meghal a kezei által. Dühös, hogy nem tudta visszacsinálni, bármilyen keményen is próbálta.

- Figyelem: ütközésig tíz, kilenc, nyolc...

- Ütközésre felkészülni! - hallotta Creighton kiáltását. A felszín spirálban közeledett. Bármelyik másodpercben meghallhatja azokat a szavakat - a parancsnok utolsó, vádló szavait. - Hadnagy, mit...

- Computer, program állj.

Nem ezt a hangot várta. Tom megfordult, és meglátta Kathryn Janeway-t a farrész ajtajában állva, a kezében egy kézi terminál, a szemében aggódás. Már látta ezt az arckifejezést. - Helló, Tom - mondta óvatosan a kapitány.

Tom felpattant a székből. - Kapitány, mit...

- Pihenj - mondta Janeway gyengéden, és közelebb lépett. Körbenézett a kompban, látta az utasok rettegő arcát, az ablakon át a jeges felszínt. A komp előredőlt, és a burkolatra kellett támaszkodnia, hogy megálljon a lábán. - Gondoltam, hogy itt találom - mondta.

Tom zavarba jött. - Csak egy szimulációt futtattam. Tudja, gyakorlás... - a hangja cserbenhagyta. Nem hazudott. De korántsem ez volt a teljes igazság.

Janeway szomorkásan elmosolyodott. - Billy Creighton - mondta, az Exeter elsőtisztjének megmerevedett alakja felé bólintva. - Együtt jártunk az Akadémiára. Két évvel járt fölöttem - az a hír járta róla, hogy megrögzötten követi a szabályokat. Egymásnak mentünk párszor. - Elmosolyodott. - De úgy tudom, jó ember volt.

Tom bólintott. Nyilvánvaló volt, hogy a kapitány pontosan tudja, hol van, és mit lát. Nem tudta, mit mondjon.

- Úgy tudom, maga és Mr. M'Benna szobatársak voltak - mondta Janeway óvatosan. - Biztosan nagyon nehéz lehetett magának...

- Kapitány - szakította félbe Tom. – Mi okból van itt? – Legkevésbé bátorításra és együttérzésre volt szüksége.

Janeway nagy levegőt vett, mielőtt folytatta. - Chakotay észrevette, hogy maga megnyitott néhány titkosított fájlt. Aggódott...

- Nyolcas szintű felhatalmazásom van - védekezett Paris. – Meg szabad…

- Tom. - Janeway egy szavával elhallgattatta. - Azért aggódott, hogy maga talán a baleset megszállottja lett. Tizenötször futtatta ezt a szimulációt az elmúlt négy napban. Mi csak azt szeretnénk tudni... miért?

Paris kínosan érezte magát. Nem vádolták őt semmivel, épp ellenkezőleg: aggódtak érte. Tudhatta volna. De könnyebb volt arra emlékezni, hogy nem bíznak benned. Hogy mindenért téged gyanúsítanak. Túl könnyű volt azt érezni, hogy elrontottál valamit. Megint.

- Csak meg kellett... - Nem tudta, hogy magyarázza el. - Meg akartam próbálni, hogy épségben levigyem őket. Csak egyszer. Hogy bebizonyítsam, hogy meg tudtam volna csinálni. Úgy értem, tudom, hogy ez nem hozza vissza őket. Nem tudom visszacsinálni, amit tettem. De tudnom kellett, hogy elég jó pilóta vagyok, hogy megmentsem őket. Be kellett bizonyítanom önmagamnak.

Janeway megértően bólintott. - És hogy megy? - kérdezte. Nyilvánvalóan már tudta a választ.

- Nem voltam képes rá - mondta Paris, a padlóra nézve. - Nem tudtam megakadályozni a zuhanást.

Janeway ismét bólintott. - Tudom. És soha nem is fogja.

Tom felnézett. Mi a fenét akar ez jelenteni? - Egyszerű gravitonörvény volt. Egy elsőéves kadét is meg tudná csinálni.

Janeway még közelebb lépett hozzá, és a másodpilóta székébe kapaszkodott. - Egy elsőéves kadét meg tudta volna csinálni. Egy előírás szerint működő hajóval. - Kinyújtotta a karját, és bólintott, hogy vegye el a terminált, amit a megérkezése óta a kezében szorongatott.

"Caldik Bizottság, Csillagflotta Gépészeti Központ, Repülésbiztonsági Osztály... " - Mi ez? - kérdezte Paris.

- Egy jelentés attól a különleges bizottságtól, aminek az volt a célja, hogy kiderítse a Caldik Prime-on bekövetkezett baleset okát.

Tom felkapta a fejét. - Mit ért azon, hogy 'kideríteni a baleset okát'? Már megtették, az első vizsgálatkor. 'Pilótahiba'. - Ez a szó. Még ma is, ha bármilyen összefüggésben hallotta, a hideg futkározott tőle a hátán.

- Valójában - mondta Janeway -, azoknak a vizsgálatoknak az eredménye nem volt meggyőző. Ha emlékszik, nem tudtak semmiféle okot felmutatni. És lezárták az ügyet. - Várt, míg a szemébe nézhetett. - Amíg elő nem állt egy fiatal hadnagy, és be nem vallotta, hogy hazudott a vallomásában. Hogy nem volt meg a kötelező alvási ideje, mielőtt a kormányhoz ült. Hogy több lépést kihagyott a repülésre felkészítő biztonsági ellenőrző listán. Hogy hazudott, amikor azt állította, hogy a kormányvezérlés összeomlott, amikor megpróbálta kihúzni a hajót az örvényből. Hogy rosszul kompenzált, és végzetes zuhanásba küldte a hajót. Mivel nem volt más logikus magyarázatuk, a pilóta vallomását tényként kezelték. Ezért jutottak arra a következtetésre, hogy a baleset oka 'pilótahiba'.

Még egyet lépett előre, és leült mellette a konzollal szemben. - De egy admirális a Főparancsnokságon nem találta kielégítőnek ezt a magyarázatot. Minden befolyását felhasználta, hogy elérje a vizsgálat újrakezdését. Azt mondta, biztos benne, hogy "Paris hadnagy túlságosan is képzett és tapasztalt pilóta, hogy ilyen könnyen elveszítse a gépe fölött az uralmat." Beletelt egy időbe és néhány kicsavart karba, de végül újravizsgálták az ügyet.

Tomnak nem kellett megkérdeznie, hogy ki volt ez a titokzatos jótevő. - Az apám - mondta tárgyilagosan.

- Nem tudta elhinni, hogy maga el tudott követni egy ilyen felelőtlen hibát. Azt mondta, hogy a fia, akit fölnevelt, könnyedén ki tudna repülni egy hármas szintű ionviharból is. Nem hitte el, hogy maga egy kis gravimetrikus örvény miatt el tudta veszíteni a kontrollt - nem számít, mennyire fáradt volt. Hogy maga túlságosan tehetséges pilóta, és lennie kell más magyarázatnak.

- Szóval újrakezdték a vizsgálatot?

- Igen. Az Exeter karbantartási feljegyzéseit és a maga kompjának szenzoradatait felhasználva készítettek egy szimulációt, épp olyat, mint maga itt. A Csillagflotta legjobb repülőoktatóit ültették a pilótafülkébe. Egyikük sem tudta épségben levinni a kompot.

Tom a kezébe temette a fejét, és megpróbált értelmet keresni annak, amit hallott. - Szóval az apám tudta, hogy a balesetet lehetetlen volt elkerülni, és hagyta, hogy azt gondoljam, én öltem meg azokat az embereket? Hogy a haláluk az én hibám?

Kathryn a kezében levő terminálra mutatott. - Nézze meg a dátumot - mondta egyszerűen. Tom a képernyőre nézett. Magától értetődő: a bizottság azon a napon tette közzé az eredményeket, amikor az ő kis Maquis járőrhajóját elfogták. Miután a fiát letartóztatták és elítélték árulásért, az admirálisnak valószínűleg már nem volt olyan sürgető, hogy tisztára mossa a nevét, jött rá Tom.

- Van még valami, amit tudnia kell - mondta a kapitány, és visszavette a kézi terminált. - Összefutottam az apjával a főparancsnokságon, éppen azután, hogy parancsot kaptam: vigyem a Voyagert a Vadvidékre. Megkérdezte, mennyire nyugodtan kelek át azokon a plazmaviharokon egy kipróbálatlan kormányossal. Azt mondtam neki, hogy teljesen megbízom Stadiban - természetesen így volt.

Egy pillanatra elhallgatott. Tom tudta, mennyire mélyen érinti bárkinek az elvesztése, aki a parancsnoksága alatt szolgált. Rég volt már, amikor Tom utoljára gondolt arra a fiatal hadnagyra, akinek a posztját megkapta. De az volt a benyomása, hogy a kapitány túl gyakran gondol Stadira és a küldetés többi áldozatára. Amikor Janeway újra megszólalt, a hangja lágyabb volt. - Tíz nappal azelőtt, hogy elhagytuk az űrdokkot, egy fájl bukkant fel titokzatos módon a személyes adatbázisomban. Három különböző jelentést tartalmazott: a maga akadémiai minősítését, annak a bizottságnak a tényfeltáró jelentését, ami tisztázta magát a Caldik Prime-on történt baleset felelőssége alól... és egy jelentést az Aucklandi Rehabilitációs Bizottságtól, ami mintafogolyként beszélt magáról. Soha nem tudtam meg, ki küldte azt a fájlt. Legalábbis nem lehettem biztos benne...

Ez már túl sok volt. - Miért nem mondta el korábban? - követelte Paris.

A kapitány bólintott, minta már várta volna a kérdést. – Mire lett volna jó, Tom? Hogy emlékeztessem mindarra, amit vesztett? Hogy az orra alá dörgöljem a hibát, amiért már megfizetett? Megpróbált új életet építeni magának. Nem láttam értelmét, hogy azzal kínozzam, amit úgysem tudott volna megváltoztatni.

Tom megrázta a fejét. - Mégis, maga tudta, hogy az egész életemet odadobtam a semmiért. Hogy ha nem hazudok, ha nem fogadom el Chakotay ajánlatát, és nem csatlakozom a Maquis-hoz, ha nem fognak el...

Kathryn megfordult, és a vállára tette a kezét. - Akkor most valószínűleg boldog tudatlanságban élne az Alfa kvadránsban? Meglehet. És mindenki más ezen a hajón valószínűleg halott lenne.

Tomnak nem kellett megkérdeznie, miről beszél. Pilótatudása az elmúlt hét évben sok nehéz helyzetből mentette ki a Voyagert - nem beszélve arról, milyen vakmerő hősiességgel mentette meg a legénységet a kazonoktól, milyen szerepet játszott abban, hogy felfedjék a soraikban lapuló kém kilétét, vagy a több mint tucatnyi esetről, amikor az életét – az őszerinte értéktelen életét - kockáztatta, hogy megvédje új családját a Voyageren.

Az új családja. Gondolatban hirtelen leszállt öt szintet a főgépházba, a feleségéhez, aki abban a pillanatban valószínűleg pokollá teszi a beosztottai életét. Hirtelen mindent más megvilágításban látott.

Ha nem hazudott volna. Ha nem csatlakozott volna a Maquis-hoz. Ha nem tartóztatták volna le...  akkor soha nem találkozott volna B'Elannával. Vagy Harry Kimmel. Vagy bárkivel azok közül, akik most nélkülözhetetlenek az életében. Nem számolná a napokat a lánya születéséig - akiért olyan keményen kellett harcolnia, még mielőtt megszületett. Nem élte volna meg élete legszebb hét évét egy új otthonban, fél galaxisnyi távolságra minden elkövetett hibájától.

Lehetséges, hogy a legrosszabb dologról, ami valaha történt vele, kiderül, hogy a legjobb dolog - csak álruhában?

Hátrahajtotta a fejét, nekitámasztotta a burkolatnak, és lehunyta a szemét egy pillanatra.

Amikor kinyitotta, a kapitány kinyújtott kezét látta. - Tessék - mondta tömören. - Ez egy harmadlagos hajtóműrelé. Hibás alkatrész. Ha jobban megnézi, láthatja, hogy tényleg van rajta egy hajszálrepedés, ez okozta a hajó kiszámíthatatlan repülését.

Janeway felemelte Tom kezét, beletette a tönkrement alkatrészt, és összezárta körülötte az ujjait. Rámosolygott, majd a hátsó ajtó felé indult, de még egyszer, utoljára visszafordult. - Tudja, az élet nagyon mozgalmas lesz magának és B'Elannának, mihelyt a kicsi megérkezik. Talán elvihetnék a Flyert ma estére. Töltsenek el néhány órát együtt, mielőtt hárman lesznek.

Rámosolygott, és egyedül hagyta a gondolataival.

Tom ránézett a kezében lévő áttetsző relére. - Computer - mondta egyszerűen. - Indítsd újra a szimulációt a 2142-es időindextől. És replikálj egy harmadlagos hajtóműrelét első osztályú űrkompokhoz. Vizsgáld meg a hibákat, és installáld.

- Nyugtázva.

A szoba megrázkódott, a padló a lába alatt vízszintbe került, és látta, amint az utasai arckifejezése rémületből nyugodt professzionalizmusba vált át. Tom rájuk bámult egy pillanatra, aztán elfoglalta a helyét a kormánynál. - Indítsd - mondta tömören. Tizenöt perccel később a komp minden felhajtás nélkül földet ért a település közepének hideg felszínén. Tom lehunyta a szemét, és hagyta, hogy felfogja: megcsinálta. Hiába volt fáradt, és hiába jött közbe az utolsó percben eg gravitonörvény, biztonságban letette őket Caldik Prime-on.

Megfordult, és látta, hogy Creighton bejegyzi érkezésüket a repülési naplóba. Tony a felszerelést ellenőrizte és Kytsetch-et ugratta az akcentusa miatt. A zászlós nevetett M'Benna hiszékenységén. Minden annyira… normális volt.

Nézte, amint a három tiszt összeszedte a holmiját, és a hátsó zsilip felé igyekezett. - Írásos meghívóra vár, Paris? - kérdezte Creighton megfordulva. - Velünk jön, vagy nem?

Tom csak ült egy pillanatig. – Nem, uram – mondta csöndesen. - Nem mehetek magukkal. - Mielőtt a parancsnok válaszolhatott volna, megszólalt. - Computer, program állj.

Tom csak ült egy pillanatig, nézte, milyen múltja lehetett volna, visszaemlékezett az összes álmatlan éjszakára, amikor azért imádkozott, hogy ez a pillanat valósággá váljon. Nézte Tonyt, Kayt és Creightont, akiknek az arca oly régóta népesítette be a rémálmait. Talán most már kicsit nyugodtabban pihenhetnek.

Lassan felállt, és lehunyta a szemét. - Computer, töröld a programot! - mondta határozottan. Amikor kinyitotta a szemét, csak a fémszürke holorácsokat látta maga előtt. Az ajtó felé indult, és nem nézett vissza.

 

VÉGE