- Ne féljen az agyagtól.

- Nem félek semmitől.

Hát persze hogy nem! Janeway nagyot sóhajtott. Már kezdte látni, milyen óriási vállalkozásba fogott, amikor arra bátorította Hetest, hogy engedje szabadjára a fantáziáját.

A szobrászat tökéletes választásnak tűnt, mivel Hetesnek jó műszaki képességei voltak, nehézség nélkül elboldogult három dimenziós feladatokkal. Ráadásul nagyon hálás közvetítő eszköz: a képzelet szabadon szárnyalhatott, az agyagot mégis könnyedén lehetett formálni. Mellesleg Hetesnek le kellett gyűrnie a gátlásait.  Ugyan mi lehetne erre jobb módszer, mint sárpitét készíteni? - gondolta korábban a kapitány. Most már nem volt benne annyira biztos.

De türelmesen újra próbálkozott. - Engedje, hogy a keze végezze a munkát, Hetes. - Egy darab agyagot nyomott a nő kezébe. - Tessék. Azt hiszem, az orr lehetne erősebb. Próbálja meg. Használhat engem, mint modellt.

Miután megvizsgálta és látható ellenszenvvel megforgatta a kezében, Hetes körülbelül az orr helyére nyomta az agyagdarabot. Kedvetlenül megbökdöste az egyik ujjával. Majd még egyszer. Végül erőteljesen a helyére passzírozta, és ezzel teljesen eldeformálta a szobor közepét. A tanára szemébe nézett, és hidegen megszólalt. - Ez időpocsékolás.

- Hetes, az agyagozás remek módja a kikapcsolódásnak. Csak adjon esélyt neki, és...

- Borgként az időmet egy meghatározott feladat elvégzésére fordítottam. Ha elvégeztem, újat kaptam. És ez… hatékony volt. A Kollektívában nem volt szükségem kikapcsolódásra.

- De most már nem a Kollektíva része. Meg kell tanulnia, hogyan pihenjen, sőt játsszon. Ez az emberi élet része. A képzelet felszabadítja az elmét. Ötleteket szül, új megoldásokat, és igen nagy örömet okoz az embernek. Az emberi haladás, de maga az emberi szellem nem létezhet nélküle. Nézzen körül da Vinci mester műhelyében. Gyermekkoromban ő volt a legnagyobb hatással rám. Magam is építettem pár modellt ebben a műhelyben, hogy versenyezzem a Maestroval.

- Elfoglalt ember lehetett - mondta Hetes.

- Ó igen, nagyon termékeny művész, és nagyszerű tudós is egyben. Jóval előtte járt a korának. Repülőgépet is tervezett, századokkal azelőtt, hogy az elsőt megépítették volna.

Hetes felnézett abba az irányba, ahová a kapitány mutatott. Már korábban is látta azt a tárgyat, de érdektelennek minősítette. A modell ránézésre úgy tűnt, egyáltalán nem tűnt, hogy egyáltalán nem képes repülni. De Hetes most valahogy úgy érezte, mintha nem a műhelyben lenne, a holofedélzeten. Tulajdonképpen úgy tűnt neki, hogy egyáltalán nincs a testében. Egy másik Hétkilenced tűnt fel a szeme előtt, amint a borg elől fut.

Sok együttes hang visszhangzott a fülében. - Az ellenállás hasztalan. Asszimilálni fogjuk.

Hetes egy hosszú hajó folyosóin futott, borg kabinok és folyosók között. Kalapált a szíve, és alig kapott levegőt. Egy óriási, széles szárnyú madár repült felé, hangosan rikoltva, és egyre lejjebb szállt. Megszólalt egy emberi hang, és azt kiáltotta: - Annika! Annika!

Furcsa bizsergés támadta meg a végtagjait, miközben repült. Miért érzett így? Ez az ő népe volt, a borg. Miért fut el előlük, nem pedig feléjük?

Végül az érzelem teljes erővel tört rá, nevéhez méltó erővel. Hétkilenced, érezte. Félelmet érzett. Bénító, dermesztő félelmet.

Levegő után kapott, és meghallott egy másik hangot. Egy női hangot. - Hetes, jól van?

Különböző tárgyak kerültek a látóterébe. Asztalok. Festmények. Eszközök. Egy darab sár egy emelvényen. Az ablakon át bezúduló fénybe pislogva Hetes végre válaszolni tudott a hangnak, és már azt is tudta, kié a hang. A kapitányé. Janeway kapitányé. Janeway kapitány feltett neki egy kérdést. Válaszolnia kell.

- Mi a baj? - ismételte a kapitány.

- Nem tudom - suttogta Hetes.

Szokásos vizsgálódó arckifejezésével a Doktor Hetest kémlelte. - Írja le, milyen látomásokat látott.

Hetes vonakodva ugyan, de beadta a derekát. - Egy sorozat egymáshoz kapcsolódó képet láttam, három különböző alkalommal. Minden látomás hasonló: a borg üldöz, és asszimilálni akar. Menekülök előlük, aztán... aztán minden alkalommal... egy nagy, fekete madarat látok, amint felém repül. Rikolt... meg akar támadni.

- Hmm. Szerintem a poszt-traumatikus stressz klasszikus tüneteitől szenved: álmok, visszaemlékezések, hallucinációk.

- Ez logikusan hangzik - kapcsolódott be a kapitány. - Önt gyermekként asszimilálta a borg. Intenzív, hosszan tartó traumán ment keresztül.

- Én nem érzem ezt traumának - a borg nevelt fel. Nem látok fenyegetést bennük. Miért éreznék félelmet?

- Azt nem tudom megmagyarázni, Hetes. És amíg nem tudom, csak a Doktor magyarázata marad.

- Nos, ha további képeket látna, azonnal értesítsen engem. Persze ha itt maradna a gyengélkedőn, és hagyná, hogy tovább vizsgáljam, végezhetnék még pár tesztet, és idővel…

- Nem. - Hetes határozott volt. - Egyáltalán nem kívánok változtatni a napi időbeosztásomon.

- Pedig attól félek, hogy meg kell tennie. Ideje, hogy elkezdjen szilárd és folyékony táplálékot is magához venni, hogy kiegészítse a regeneráció általi energiafelvételt. Itt egy lista azokról a tápanyagokról, amiket el kell fogyasztania, hogy megőrizze az egészségét. Nem szívesen szolgáltatom ki Mr. Neelix szakácstudományának, de itt nincs más. Vigye ezt a listát az étkezdébe, és azonnal lásson neki. És ha evés után bármilyen látomást látna, nyugodjon meg. Valószínűleg Mr. Neelix főztje miatt lesznek rémálmai.

Hetes a listára nézett, amit a Doktor a kezébe nyomott. Evés. Újabb lépés, ami eltávolítja borgtól. Vajon mi lesz a következő?

Kim zászlós személyes naplója, kiegészítés.

Janeway kapitány csapata átfésülte Hetes 'kabinját', a kettes rakteret, hogy magyarázatot találjanak arra, miért támadta meg Neelixet az étkezdében. Talán felborította az anyagcsere-egyensúlyát, hogy ismét enni kezdett? Egyértelműen mélyen érintette, hogy ismét kifejlődtek a borg implantjai. Talán vissza is tér korábbi borg dolgozó-állapotába. De mitől indult be ez a folyamat? Miféle mechanizmus működteti? Ez újra és újra meg fog történni a jövőben? Nem akarok arra gondolni, hogy nem marad így végleg.

Nehezen vallom be magamnak, hogy mennyire rosszul viselem ezt az egészet.  Úgy értem, tudom, hogy csak munkakapcsoltban álltunk, de a vele töltött idő olyan sokat segített nekem, mióta Tom és B'Elanna... mióta nincsenek közöttünk többé. És azt hittem, megtanultunk együtt dolgozni. Talán még egy kicsit közel is kerültünk egymáshoz. De lehet, hogy ez egyoldalú volt. Hetes soha nem említette nekem, hogy rosszul érezné magát a hajón. Talán segíthettem volna. De most, hogy megtámadta Neelixet, és ellopott egy kompot, ki tudja, mi fog történni, ha Chakotay és Tuvok elkapja? És abból ítélve, amit az a B’Omar alak mondott, remélem, hogy ők találják meg hamarabb.

Mondtam a kapitánynak, hogy szívesen lefordítanám a borg adatlinket, ami borg alfanumerikus kódolásban írt naplóbejegyzésnek tűnik. Elég jól tudok már borgul, úgyhogy azt hiszem, meg tudnám fejteni.

Ez vicces. Amikor először beszéltünk az asztrometriai labor terveiről - amikor azt mondtam Hetesnek, hogy meg akarok tanulni borgul -, csak vicceltem. De mégis megtanultam, és most már nagyon örülök, hogy megtettem. Azt hiszem, a tréfa visszafelé sült el.

De legalább van mit csinálnom, amikor nem vagyok szolgálatban.

Személyes napló vége.

Harry újrajátszotta a bejegyzést. Egy pillanatig arra gondolt, hogy kitörli, hogy aztán újra felvegye, de aztán úgy döntött, hogy így hagyja. Ez az ő személyes naplója. Végül is kötelességük megörökíteni a személyes érzéseiket. Nem mintha valami helytelent tett volna ezzel, de mindeddig nem ébredt rá, mennyire függött Hetestől. Míg az asztrometriai labor építésén dolgoztak, annyira magára a feladatra koncentrált, hogy - legalábbis többnyire - képes volt kizárni azt a tényt, hogy egyszerűen szüksége volt a nő társaságára.

Most pedig kicsúszott a lába alól a talaj, mert Hetes sehol sem volt, hogy "szociális készségekre" tanítsa. Ez a Doktor szavajárása volt. Az asztrometriai labor építését a társas érintkezés feladatai vették át, ez volt az ürügy, hogy Harry több időt tölthessen el Hetessel. Segített neki megérteni az emberi szokásokat, hogy jobban be tudjon illeszkedni a legénységbe. Azt gondolná az ember, hogy mivel két tanára is volt, gyorsabban fog tanulni.

De Harrynek be kellett vallania, hogy még ha többet értek volna is el, lehet hogy már azt is elnyomta az implantátumok hatása. És annyira tehetetlennek érezte magát. Egyszerűen semmit sem tudott tenni.

Először Tom és B'Elanna. Most pedig Hetes. Mintha azt, aki a barátommá válik, üldözné a halál... Nem! Nem fogok erre gondolni! Harry megrázta a fejét, mintha ezzel elűzhetné az őt teljesen elöntő magányt. Le kellett foglalnia az agyát valamivel.

Visszatért az adatok tanulmányozásához. Megpróbálta kicsalogatni a titkaikat, hátha van bennük valami, ami segíthet. De mivel a bomarok megakadályozták, hogy maguk kutassanak utána, a zászlós nem tudta elhessegetni a félelmeit, hogy már túl késő visszaszerezni Hetest.

A kapitány naplója, kiegészítés.

Megpróbálom felderíteni Hetes lábnyomait... az elmúlt néhány nap történéseit. De nem kerültem közelebb ahhoz, hogy mi történt...

Teljesen mozdulatlanul állva Janeway megpróbálta megtisztítani az agyát az önálló gondolatoktól, és megpróbálta elképzelni, milyen lenne nem Kathryn Janewaynek, a Voyager csillaghajó kapitányának lenni, hanem a borg Hétkilencednek. Egynek a sok közül, egyénre szabott feladatokkal, de közös elmével, a gondolatait mindenkivel megosztva. Elég volt csak belegondolni, milyen lehet száznegyvenhat másik lélekhez kapcsolódni, forogni kezdett vele a világ. Vagyis csak száznegyvenhárom lélekhez, mivel Hetes, Tuvok és Chakotay nem volt a hajón.

Végül nagyot sóhajtva feladta. Bármit is jelentenek a borgok egymásnak, azt ő sohasem értheti meg. Jean-Luc Picard volt az egyetlen, akiről tudta, hogy tényleg megértette. És az élmény csaknem elpusztította a férfit.

Léptek zaja hallatszott, valaki közeledett, és a kapitány ekkor tudatára ébredt, hogy elég bután nézjet ki ahhoz képest, hogy egy csillaghajó kapitánya. Kim zászlóst pillantotta meg, egy kézi terminállal a kezében.

- Zavarom, kapitány?

- Egyáltalán nem, Harry. Azt hiszem, már mindent megvizsgáltam, amit csak lehetett.

Janeway alig észrevehetően elmosolyodott, és kilépett a regenerációs fülkéből. Harry keze megmozdult, mintha le akarná segíteni a kapitányt, de aztán mégis úgy döntött, hogy nem, hiszen ő a kapitány. Az illem mélyen beleivódott a férfiba, szintúgy, mint a tisztelet a feljebbvalói iránt. Ezt alkalomadtán Chakotayre is jellemző volt.

Ahogy Janeway lelépett, észrevette, hogy a zászlós mosolya nem őszinte, és vörös a szeme. - Hogy van? - kérdezte tőle anyáskodón.

- Jól vagyok... azt hiszem - hebegte Harry, és vállat vont. - Nem aludtam túl sokat. Sok időmet elvette, hogy Hetes naplóin dolgoztam.

A kapitány együttérzőn bólintott, és a Harry kezében tartott kézi terminálra mutatott. - És elért valamit?

- Sikerült dekódolnom a naplóbejegyzéseit. Semmi sem utal arra, hogy el akarta volna hagyni a hajót. A bejegyzések elég semmtmondóak. Leírta a napi tevékenységeit, a regenerációval töltött órák számát, ilyesmik. Volt pár személyes bejegyzés is, főként megfigyelések a legénység viselkedéséről. - Harry idegesen fészkelődni kezdett, és köhintett egy párat, mielőtt folytatta. - Engem is megemlít pár helyen. Úgy tűnik, a viselkedésemet... könnyen kiszámíthatónak tartja, bármit is értsen ez alatt.

- Ne vegye a szívére. Hetestől ez felér egy bókkal - felelte a kapitány nevetve. Megkönnyebbült, amikor egy kicsit Harry elmosolyodott. Szegény fiú. Annyira látszik rajta, hogy tetszik neki Hetes. Ez a „recept”, amit „felírtunk” neki, hogy túltegye magát a barátai halálán, egész jónak tűnt… mostanáig. És ha Hetest végleg elveszítjük, az iszonyúan fájdalmas lesz neki. Janeway ráeszmélt, hogy bármit is kimondana ebből, azzal csak még több fájdalmat okozna Harrynek, ezért csak a kézi terminál után nyúlt. A képernyőn az egyik hasábban a borg változat volt, míg a föderációs standard fordítás csinosan átírva a jobb oldali hasábban volt olvasható.

Harry szavaira felnézett. - A legutóbbi bejegyzések eléggé furcsák. Bizarr képek leírása... mintha az álmait rögzítette volna.

- Hallucinációk?

- Lehetséges. Néha egy borg hajón van, és menekül, vagy roncsok között bujkál. Mindenütt borgok, amint őt üldözik. Eléggé rémálomba illő.

- És van szó valami madárról? Hetes mondott valami ilyesmit a gyengélkedőn.

- Megemlíti egy párszor, kapitány. Feléje repül, és károg. Nem tudom, hogy mit jelenthet.

A kapitány olvasni kezdett a terminálról. - "A tolla fekete, a szárnyfesztávolsága úgy fél méter. A szeme sárga, és erős, háromszögletű csőre van. Amikor rám néz, megdermedek,  nem tudok mozdulni. Úgy tűnik, hogy ismer engem, de nem tudom, hogyan lehetséges ez. Hiszen ez csak egy madár, egy alacsonyabb rendű élőlény. De a pillantása rettegéssel tölt el..." Mintha egy varjút írna le, vagy egy hollót... - A gondolatait egy pillanatra teljesen betöltötte a rémálombeli madár, de egy emlék is felbukkant. Hirtelen rájött, mi a kapcsolat Hetes és a holló között.

- Hetes egy hollót ír le! - A kapitány akkora léptekkel indult a kettes raktér kijárata felé, hogy Harry alig tudott lépést tartani vele.

- Ez miért olyan fontos? - kérdezte.

- Mert már tudom, hogy mit keressek. Harry, újra kell kalibrálni a távolsági szenzorokat, hogy a mi két kompunkon kívül kutassanak bármilyen másik föderációs jel után!

- Kapitány? - szólalt meg Harry zavarodottan.

- Igen, Harry. A hajót a bomari felségterület felé kell fordítani. Azt hiszem, már tudom, Hetes mit keres. Már csak arra kell rájönnünk, hogy hol van ez a valami.

Míg a találkozási pont felé száguldott, Hetes hallotta, hogy a 3259-es faj képviselője időnként megmozdul a köré emelt erőtér mögött. A foglya. A mentora. Nem értette igazán, miért nem asszimilálta Tuvokot. Nagy hasznára válna a Kollektívának. De valahogy mégis tudta, hogy nem teheti meg. Talán azért, mert Tuvok olyan keményen próbálkozott, hogy segítsen neki megérteni a többieket a hajón, hogy segítsen neki meglátni az egyéni lét örömeit és hátrányait is. A saját másságával Tuvok képes volt felismertetni vele, hogy egyedisége nem szükségszerű fenyegetés a Voyagerre nézve.

De Hetes megrongálta a hajót, amikor elszökött onnan. Megrongálta a kompot, amiben Chakotay parancsnok ült, és otthagyta őt sodródni egy ellenséges faj területén. Megtámadta Tuvok parancsnokot is. Nem, nem, nem. Nem szabad erre gondolnom. Vissza kell térnem... miért kell visszatérnem... miért csinálom ezt... várjunk. Én borg vagyok. Hazahívnak...

Vijjogó, fekete madár töltötte be az elméjét, teljesen eltakarva a komp konzolát. Nem hallotta, amint a foglya azt kérdezi tőle, hogy mi a baj. A vér olyan hangosan lüktetett a fülében, hogy nem tudott értelmesen válaszolni. Mintha apró pici tűk szurkálták volna a tarkóját. Alig kapott levegőt. A testét súlyosnak érezte, mintha már nagyon régóta menekülne, és úgy érezte... egy pillanatig nem tudta meghatározni, hogy mit érez, de aztán már tudta. Rémületet. Halálra volt rémülve.

Hétkilenced halkan felnyögött, és egyáltalán nem törődött a háta mögött lévő férfi kérdéseivel. Ez az ember, aki úgy viselkedett, mint az apja, valójában nem volt az apja.

Akkor miért akarta azt kiáltani újra és újra, hogy: - Apu, segíts!

Az irányjeladó egy gázóriás holdja felé vezette Hetest. Ők majd ott lesznek, és várnak rá. De amikor megérkeztek, sehol egy borg kocka. Semmi jele sem volt borgnak, embereknek, vagy bomaroknak. Semmi, csak maga a jel, ami a felszín egy bizonyos pontjára hívta Hetest. Egyetlen emberalkotta tárgyhoz egy egyébként teljesen primitív bolygón, amin néhány növényen és a legegyszerűbb állati életen kívül nem volt magasabb rendű életforma.

Hetes a 3259-es faj jelenlévő egyedéhez fordult. - A jel a hold felszínéről érkezik. A borg ott vár rám. - Visszatért a konzolához, és megpróbálta megzabolázni túláradó érzelmeit. Semmi oka nincs rá, hogy így érezze magát!

Mégsem tudta megtalálni magában a borg racionális nyugalmát. Amikor majd kapcsolódom hozzájuk, megint jól leszek. Azt a gondolatot, hogy egyáltalán küpönbséget tud tenni jó és nem jó között, határozottan félretolta az elméjében.

Vele ellentétben a társa hangja maga volt a nyugalom. - Úgy tűnik, hogy már nem biztos annyira magában, Hetes. Talán csak nem fél?

- Miért kellene félnem? - De Hetes habozott, mielőtt hozzátette: - Nem tudom, miért félek. Ők az én népem.

- Megfordulhatunk. Visszatérhetünk a Voyagerre. Ott semmitől sem kell félnie. Tudja, hogy a kapitány örülne, ha visszakapná magát.

- A félelmem el fog múlni, amit ismét a Kollektíva része leszek. - Hetes kihúzta magát, mintha ezzel lecsendesíthetné a benne egyre növő feszültséget, és visszafordult a szenzoradatokhoz. A felszínről kapott jel szokatlan és rendszertelen volt, és az eredete nehezen volt meghatározható a fémmel teli hegycsúcsok és szurdokok miatt.

Egy kép tolakodott az agyába, és Hetes legyűrte a gombócot a torkában.  Kim zászlós segíthetett volna megtalálni nekem a legalkalmasabb helyet a lesugárzásra. Nem, nem fogok erre gondolni!

- Kapcsolja ki az erőteret. El fogom kísérni a felszínre. Nem kell egyedül mennie.

- De akkor asszimilálni fogják.

- Én nem hiszem. Szerintem a helyzet nem az, aminek tűnik.

- Mi más lehetne?

- Nem vagyok benne biztos, de kész vagyok lemenni önnel a felszínre, hogy megtudjuk.

Hetes több percig áll meredten, és csak bámulta a mentora arcát. Az elméjében uralkodó káosz nem tükröződött az arcán. Nem akarta veszélybe sodorni Tuvokot. Végül mégis megérintette a kontrollpanelt, és kikapcsolta az erőteret. - Ahogy kívánja - mondta csöndesen.

A felszín épp olyan vad és sziklás volt, mint ahogy Hetes mondta. Tuvok egy pillanatra sem kételkedett ebben. Ismerte Hetes képességeit. Ami váratlan volt, azért több kilométert kellett gyalogolniuk, mire meglátták egy szikla szélén - mintha valami sas lett volna - már ha fészkelt volna bármilyen madár vagy madárszerű élőlény ezen az elhagyatott világon. De meglepetésében Hetes felkiáltott, amikor meglátta.

Nem is annyira meglepetés volt, mint inkább felismerés. A trikorderadatok is alátámasztották. Hihetetlenül távol a föderációs űrtől ittvolt egy hajó, amit kétségtelenül az Alfa kvadránsban építettek. Legalább ötven évnyi utazásba kerülhetett ennek a hajónak, hogy ide érjen - de Annika Hansen alig huszonnégy éve született az Alfa kvadránsban. Hogy kerülhetett akkor ez a hajó ide?

Bár Hetest nem lelkesítette túlzottan a régészeti lelet felfedezése, követte Tuvokot a pengeéles sziklaperemen, és belépett a hajóba. A nagyon ismerős ajtón föderációs regisztrációs szám volt látható. Amikor az oldalán tátongó hatalmas résen keresztül beléptek a roncsba, Tuvok kifinomult hallásával észrevette, hogy Hetes gyorsabban veszi a levegőt.  

- Itt történt. Minden itt kezdődött. Itt asszimiláltak. Ez a mi hajónk volt. Itt éltünk. Nagyon sokáig éltünk itt. Az apám kísérleteket végzett. A kísérletek nagyon fontosak voltak, és sokat kellett utaznunk.

Ez a hang nem a logikus, hűvösen leereszkedő félig ember, félig borg nőé volt, akit Tuvok tanítgatott. Ez a hang Annika volt, azé a gyereké, aki ő volt, amikor utoljára itt járt, ezen a bolygón. - Itt volt a születésnapom. Hat gyertya volt a tortámon... és még egy, hogy nagyra nőjek. - Hetes hangja megremegett. - Aztán férfiak jöttek. Apu megpróbált küzdeni ellenük, de túl erősek voltak. Talán nem fognak megtalálni, mert kicsi vagyok. De megtaláltak. Aztán apu azt mondta, hogy le fogunk zuhanni, és az egyik magas férfi felkapott, és hirtelen már nem voltunk a hajón. Valahol máshol voltunk... aztán borg lettem.

Tuvok gondosan mérlegelte, amit Hetestől hallott. Hetes családja - Annika családja - biztosan sokat utazott a kísérletek érdekében, de hogyan? A borg talán az Alfa kvadráns szélén kapta el őket, és idehozta, hogy asszimilálja? Ez egyáltalán nem vallott rájuk, már amilyennek a Föderáció megismerte őket. De persze minden egyes asszimiláció hatással lehetett a borg további működésére. Talán tizenkilenc éve minden másképp ment; de Tuvok valahogy nem hitte, hogy így lett volna.

Mint a Voyager biztonsági főnöke, Tuvok a jelentésekből tudott arról, hogy Q azt állította, a borg évtizedekre volt a Föderáció felfedezésétől, mielőtt ő Picard-t és az Enterprise-t a Delta kvadránsba vitte. Mégis itt a bizonyíték, hogy a borg már jóval korábban tudott a Föderáció létezéséről. Pusztán Hetes létezése megerősítette ezt a tényt. Itt volt ez a hajó, a Holló, mélyen a Delta kvadránsban, a bomari űrben. A borg nem foglalkozott azzal, hogy az Alfa kvadránsba jöjjön a Föderáció technológiájáért. Miért nem?

Talán már nagyon is értékes ismereteket szereztek a Hansen családtól?

Tuvok a meghajtórendszer felé fordította a trikorderét, vagyis arra, ahol a meghajtórendszert sejtette. De nem volt ott. A computerrendszerhez fordult, ami már több éve halott volt. A computer főmagját elvitték, épp úgy, mint a meghajtórendszert. Csak a hívójel élt még, hogy hazahívja a tékozló gyermeket. Az, hogy a hívójel még működött, egy még tizenkilenc év után is aktív energiaforrásról árulkodott. És ha vannak háttérfájlok a computerben, a fontos információk talán még mindig érintetlenek és letölthetők.

Ha ember lett volna, Tuvok felkiáltott volna örömében, amikor a háttérfájlok letöltéséhez szükséges energia megjelent a rendszerben. Gyenge volt, és el is tűnt, épp akkor, amikor a trikorder jelezte, hogy már nem tud több adatok befogadni. De mivel Tuvok nem volt ember, az arca semmit sem árult el abból, amire gondolt vagy akár érzett a most megszerzett információval kapcsolatban. És még azt is gyorsan elnyomta magában, amikor a Hollót fegyvertűz rázta meg.

A bomarok a nyomukra bukkantak. Szerencsére egy pillanattal később megszólalt Tuvok kommunikátora. A Voyager is megtalálta őket.

- Megvannak, kapitány. A két komp is a fedélzeten van.

- Kiválós, Mr. Kim. Hamilton zászlós, kifelé a bomari űrből. Azonnal, de ha lehet, még hamarabb.

- Igenis! - felelte Hamilton.

Semmi ízes "igen, asszonyom". Csak "igenis". Harry nagyot sóhajtott. Most, hogy egy farkasfalkányi idegen hajó üldözte őket kifelé a bomari rendszerből, Harrynek igazán nagyon hiányzott Tom. Amikor ő ült a kormánynál, mindenki biztos lehetett benne, hogy a Voyager ki fog szabadulni egy ilyen súlyos helyzetből. Hamilton jó munkát végzett - de amikor ilyen szoros a helyzet, sokkal biztosabb lenne, ha Tom vezetné a hajót.

De Harry hamarosan - épp akkor, amikor a turbólift ajtaja kinyílt - azt jelenthette, hogy a bomari hajók feladták a Voyager üldözését. Chakotay lépett a hídra, és Janeway kimondatlan kérdésére azt felelte: - Tuvok a gyengélkedőre vitte Hetest.

- Megsérült? - kérdezte a kapitány aggodalmasan.

- Nem, de nagyon megrázta, amit azon a bolygón találtunk.

Harry már nyitotta a száját, hogy engedélyt kérjen a gyengélkedőre menni, de mielőtt megszólalhatott volna, a kapitány a parancsnokra bízta a hidat, hogy maga is a gyengélkedőre menjen.

- Gondolom, ezúttal nem vágjuk le az utat? - kérdezte Chakotay, miközben átvette a kormányt.

- Nem, ezúttal nem lesz rövidebb út - felelte Janeway beletörődve.

Harry ellenőrizte a szükséges útvonalváltoztatásokat, hogy kikerüljék a bomari felségűrt. Tulajdonképpen egy ideig még visszafelé is kell menniük, mielőtt ismét az Alfa kvadráns felé vennék az útjukat. Nagyot sóhajtott. Ha ez így megy tovább, Tom és B'Elanna koporsója előbb ér az Alfa kvadránsba, mint a Voyager!

A holofedélzeten félhomály volt, csak a holografikus gyertyák vibráló lángja szolgáltatott némi fényt. Janeway kapitánynak eszébe jutott, hogy milyen volt a legutolsó alkalom, hogy itt járt - amikor úgy döntött, hogy azt teszi, aminek eredményeképpen egy bizonyos személy most ott állt fölötte, a galérián. Hetes Leonardo repülőgépére bámult, épp mint azon a napon, amikor elborították a hallucinációk. Ma azonban sokkal kevésbé fenyegető szögből nézte, mint azon a napon.

Janeway halkan szólalt meg, nehogy megijessze. - Hát itt van. El akartam mondani, hogy a Doktor át tudja alakítani az egyik implantját, hogy többé ne vegye a borg hívójeleket.

Hetes a találmányról a beszélőre fordította a tekintetét. - Köszönöm. Remélem, nem bánja, hogy aktiváltam ezt a programot.

- Egyáltalán nem - felelte Janeway barátságosan.

Hetes ismét a repülőgépre nézett. - Elgondolkoztam azon, amit mondott, hogy ez a hely szárnyakat ad a képzeletnek.

- És ez tetszik magának?

- Nem vagyok biztos benne. Figyelem magamat, ahogy helyzeteket gondolok ki... alternatívákat veszek számításba. Mi történt volna, ha a szüleim és én nem találkozunk a borggal? Milyen lett volna az életünk? Talán ők neveltek volna fel. Sokat tanultam volna tőlük. Hatással lettek volna arra, ami lettem - arra, aki és ami vagyok.

- És tudja, maga is ugyanezt tette volna velük. Ha szeretne többet tudni a szüleiről, van róluk információ a föderációs adatbázisban. Úgy tűnik, hogy eléggé ismertek voltak arról, hogy nem voltak éppen hétköznapiak, és eléggé egyedi tudományos nézeteket vallottak. Elolvashatná az adatokat. Az talán szárnyakat adna a képzeletének.

Hetes bizonytalanul visszanézett rá, és Janewaynek eszébe jutott, mit fedezett fel Tuvok ezekről az elméletekről. "Már aligha kétséges, honnan szerezte a borg a transztér-technológiát. Bár a trikorder nem volt képes az összes adatot befogadni, ami a kísérlet rekonstruálásához szükséges. De azok a töredékek is elég megdöbbentő sejtésekre engednek következtetni, és megmutatják, merre tovább. Ha még ehhez hozzáadjuk Hetes ismereteit a borg technológiáról, egy nap talán felhasználhatjuk a szülei elméleteit, hogy megtaláljuk a hazavezető utat."

Janeway egyetértett Tuvok megállapításával, de egyenlőre nem akart fejest ugrani semmiféle kísérletbe. Talán felszabadítani ennek a fiatal nőnek a képzeletét - ez lehet a kulcsa, hogy ezt a technológiát a jövőben megvalósítsák, és mellékesen segíthet Hetesnek újra felfedezni az emberi oldalát.

- Ó... bocsásson meg, kapitány, nem tudtam, hogy itt van. Harry nem tudta, hogy valaki van Hetessel, és amikor meghallotta a kapitány hangját, feszengve megtorpant Leonardo műhelyének ajtajában. Amikor a computert kérdezte Hetes felől, a nő még egyedül volt.

- Semmi baj, Harry. Én épp menni készültem. - Janeway Hetes felé fordult, és folytatta. - Csak gondolja végig, Hetes.

- Talán egy nap - Hetes alig észrevehetően bólintott.

Harry nyugtalanul feszengett egy darabig, miután a kapitány elment. Remélte, hogy kettesben lehet Hetessel, amint lehet, de egészen ezidáig nem tudott elszabadulni. Most pedig nyilvánvalóan megzavart egy magánbeszélgetést.

Hetes szórakozottnak tűnt, ahogy lelépdelt a lépcsőkön. Harry felé tartva megkérdezte: - Kim zászlós, beszélni óhajtott velem?

Harry közelebb lépett, és kinyitotta a száját. De nem jött ki rajta szó. Hirtelen úgy érezte,  hogy bármit is mondana, az mérhetetlenül együgyű lenne. Meg sem tudott szólalni.

A zavart fiatal nő gyengéden megérintette Harry arcát, és letörölte a nedvességet, ami a férfi szeméből jött. - Könnyek? Zászlós, nem értem, hogy ön miért sír. Épségben visszajöttem.

Harry némán bólintott. Teljesen zavarban érezte magát. Hetes kezét pár másodpercig az arcához szorította, és megpróbálta visszanyerni az érzelmei fölötti uralmat. Végül sikerült neki. - Ezek örömkönnyek, Hetes - mert maga visszajött.

Hetes továbbra sem értette, de percekig mozdulatlanul állt, és nem vonta ki a kezét Harryéből még akkor sem, amikor a férfi leeresztette.

Harry vett néhány nagy levegőt, és ettől megnyugodott annyira, hogy előhozakodjon azzal a meghívással, amit idefelé jövet határozott el. - Arra gondoltam, hogy nem jönne-e velem az étkezdébe enni valamit? A Doktor mondta, hogy önnek 'szilárd táplálékra' lenne szüksége, úgy kábé most.

Hetes elfordította a tekintetét. - Nem terveztem, hogy ma este az étkezdében eszem.

- Nem baj. Ha nem akar, replikálhatunk valamit a kabinomban, és ehetünk ott is, kettesben.

- Harry Kim, a legutóbbi alkalommal, amikor szilárd táplálékot vettem magamhoz, megtámadtam Neelixet, és elloptam egy kompot. Nem aggódik, hogy most is ezt tehetem?

- Nem, Hetes. Szerintem nem teszi többé. Az nem aggasztja, hogy én is úgy viselkedem, mint a múltkor?

Hetes ismét Harry szemébe nézett. - Nem hinném, zászlós, de nem tudhatom biztosan.

Harry felvidult kissé: Hetes aggodalmát jó jelnek vette.  - Talán segítene, ha beszélne róla. Ezt vacsora mellett is lehet. Mármint olyan dolgokról beszélgetni, amik aggasztanak minket.

- Meghallgatná a szüleimmel kapcsolatos emlékeimet? - Hetes tétovázott. - Meghallgatná, hogy mennyire… összezavart, amit felfedeztem? Már nem tudom, hogy ki vagyok valójában. Annika Hansen vagyok? Vagy Hétkilenced?

- Szerintem mindkettő. Maga Hetes, aki egyben Annika is. Ne próbálja meg szétválasztani a kettőt. Ez a két név egyszerűen csak a szimbóluma az élete két különböző részének. Egy nap össze kell egyeztetnie a kettőt, azt hiszem. Az embereknek többnyire nincs két ennyire különböző életük, különböző nevekkel. De ettől eltekintve maga éppen olyan, mint mindenki más: próbálja a lehető legjobban élni az életét.

- Az... nehéz lesz.

- Hát persze. Mindig nehéz. Ezért jó, ha az embernek vannak barátai, hogy segítsenek.

- A barátom kíván lenni, Harry Kim?

- Igen - felelte Harry, magában azt gondolva: ebben az életben soha nem lehet elég sok barátunk. Hangosan így folytatta: - Tulajdonképpen ami engem illet, már a barátja vagyok. Úgyhogy mit szólna ahhoz a vacsorához? A kabinomban, vagy az étkezdében?

Hetes elgondolkodott egy pillanatra. - A kabinjában. Nem kívánok nyilvánosság előtt táplálkozni. Még nem telt el sok idő, mióta... – Elhallgatott.

- Hát persze, Hetes. Akkor a kabinomban. - Harry a nő felé nyújtotta a karját. Hetes behatóan tanulmányozta pár másodpercig, mielőtt rájött, hogy miről van szó - Harry karon akarta fogni, hogy kivezesse őt a holofedélzetről.

Amikor odakint megálltak, hogy bezárják és elmentsék a kapitány da Vinci-programját, Harry gyengéden megérintette Hetes hátát, hogy kikísérje a folyosóra. Furcsán megborzongott az érintésre, de azonnal elhessegette az érzést. Romantikus érzelmeknek most egyáltalán nincs helye. Egyáltalán nincs. Most csak nagyon meg van könnyebbülve, amiért nem veszítette el még egy barátját, különösen mivel épp csak hogy megismerte.

Minden más egyszerűen lehetetlen.

Ha a borg okuláris implantját helyesen kalibrálták volna, Hetes még egy életformát érzékelhetett volna a folyosón, amint utánuk ólálkodik. Fázison kívül és ennélfogva a Voyageren mindenki számára érzékelhetetlenül, ez a lény elégedetten tanulmányozta a kezében lévő orvosi eszközt. A Harry és Hetes hormonrendszerén eszközölt változtatások eredményeit ellenőrizte, amit alig egy pillanattal azelőtt végzett el egy szintén láthatatlan tárggyal, míg a páros - egyáltalán nem lévén tudatában annak, ami történik - a holofedélzet ajtaja előtt állt, és épp elmentette a da Vinci-programot.

A lény elégedetten bólintott. Minden biokémiai kísérlet közül ez ígérkezett a legérdekesebbnek. Alig várta már, hogy begyűjthesse az adatokat.

Előző rész

Következő rész